Olvasom a mai híreket és egyre csak Bibó sorai járnak a fejemben a demokrácia meghamisításáról. Azt írja az index, hogy „senki nem akarja Schmitt dolgozatát vizsgálni”. Nem azért mert nem értenek hozzá, nem azért nem tudnak franciául:
A népszabadság szombati számában az áll, „hogy a szakterületen járatos, a francia nyelvet is ismerő szakértők (akadémikusok, egyetemi tanárok, kutatók) egymást után utasítják vissza a felkérést, nyilvánvalóan az ügy politikai szempontból kényes volta miatt.”
Közben a hírolvasó bejelenti, hogy Budapesten készültségbe helyezték a rendőrséget. A HVG így ír minderről: "Iszonyatos a félelem" - rendőri készültség és utcai politizálás a hétvégi Budapesten
Mit is írt Bibó? „nem félni a más véleményűektől…”
- Tényleg olyan országban élünk, ahol az akadémikusok nem merik egy dolgozatról leírni a véleményüket?
- Tényleg olyan országban élünk, ahol a tüntetések miatt „robbanástól” kell tartani?
- Tényleg olyan országban élünk, ahol az ellenkező véleményt képviselő egyben ellenség is?
Ha tényleg olyan országban élünk ahol a fenti kérdésekre igen a válasz, akkor mindenkinek – még a Bibó Szakkollégium egykori tagjainak is – figyelmesen újra el kellene olvasni legalább az alábbi részletet, és tenni a félelem ellen, tenni a demokráciáért.
„A DEMOKRÁCIA MEGHAMISÍTÁSA
Abban a görcsös félelmi állapotban, mely elhiszi, hogy a szabadság előrehaladása veszélyezteti a nemzet ügyét, nem lehet élni a demokrácia javaival. Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük. Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész, érett demokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azokká válni. A zavartalanul szabad, félelemmentes politikai élet kibontakozása a legkülönbözőbb pontokon beleütközött volna ezeknek a nemzeteknek a félelmi komplexumaiba; vagy valami háborús összeszedelőzködést tett volna bizonytalanná, vagy megnehezítette volna valamilyen félelemben fogant agresszív külpolitika továbbfolytatását, vagy labilissá tett volna valamilyen hamis politikai konstrukciót, melynek hamisságát a nemzeti félelem nem engedte leleplezni, vagy túl nagy lehetőséget adott volna a nemzeti egységet fenyegető s a nemzeti kerettel szemben idegen, közönyös vagy ellenséges nemzeti kisebbségeknek stb. stb.
Így a félelem, a veszély állandó érzésében szabállyá vált mindaz, amit az igazi demokráciák csak az igazi veszély órájában ismernek: a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség „bérenc”-einek, az „áruló”-nak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának s a nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése. A demokrácia meghamisításának és korrumpálásának a legváltozatosabb formái jelentek meg, a legszubtilisabb, gyakran nem is tudatos módszerektől egészen a legdurvábbakig: az általános választójognak a demokratikus fejlődés ellen való kijátszása, egészségtelen és nem tiszta szempontokon nyugvó koalíciók és kompromisszumok rendszere, az egészséges közösségi akaratképződést meggátló vagy meghamisító választási rendszerek vagy választási visszaélések, puccsok és átmeneti diktatúrák.”
(Bibó István: A kelet európai kisállamok nyomorúsága, Közép- és Kelet-Európa politikai kultúrájának deformálódása in: http://mek.niif.hu/02000/02043/html/218.html#226 )
